Versek

Ég, ég, tűz van, ég a város!
A lángok az égig érnek!
Elhamvad már ház és város,
S utcái a régi reménynek.
Izzó zsarát tengerében
Éled már a FŐNIX,
Éled a Főnixmadár!
Tűz az ágya, benne alszik,
Hamu rejtekében fészkel.
Onnan éled újra ő!
Új élete reményében
Szárnyát bontja, bontogatja.
A pusztulás mindig új reményt hoz,
Fiatalt, frisset, szárnyalót, a világváltót.
Magosra törő, mint tűzből születő,
Hamvából támadó Főnixmadár.
Tápláld, etesd, szeresd ÖN-MADAR-adat!

***

Neved nékem az IMA.
Suttogom reggel,
Suttogom este.
Szám alig mozdul már,
Halkan szól, ne hallja más.
Terjed a légben,
Száll fel az égbe.
S hogy ki vagy te mégis,
Nem tudom.
Még én sem ismerlek.
Talán nem is létezel?
Lélektársad szeretnék lenni,
Veled örökké itt és máshol pihenni.
Veled lenni újra és tovább,
Míg a Világ kerek!
Én így leszek eggyé, egésszé,
Örökkön, örökké s veled.

A verseket írta: Palumbéli Zsuzsanna